Apa bejegyzése:
Este, amint benyitottam az ajtó, kisfiam elém szalad, megáll velem szemben és kérdez: -Hol voltál? Pándon.-adom az őszinte szülőt. -Levi is ott volt? Miért nem mehettem? -áll előttem továbbra is és néz kérdően. Érzem választ vár, miért nem találkozhatott unokatesóval. Miért annyira szokatlan ez a nap. Kinyújtom kezem, Bence fellép kerekesszékem lábtartójára, átöleli lábaim és kérdő tekintetével kérlelhetetlenül választ vár: Miért nem mehettem? -Mert dolgom volt...(próbálok még mindig időt nyerni)... Mártimama meghalt.
-Meghalt? Meeejt?-csodálkozik őszintén.
-Tudod, rosszul lett.
-És akkor most hol van?
-Szerintem a csillagokban. Látom erősen gondolkodik és jön a következő kérdése:
-Akkor miért voltál Pándon?
-Hát a teste az itt marad, azt majd eltemetjük, tudod, úgy mint Deminél is tettük. -A két éve meghalt és kertünkben eltemetett első játszópajtás kutyájára utalok. Akkor merült fel először az elmúlás kérdése nála.
Elfogadható magyarázattal szolgálhattam, mert Bence lehuppan a lábtartóról és szalad a nappaliba, ahol csendben hallgatta Tündi és anyukája, Icamama párbeszédünket. Rövid szocializációs tevékenység következik, részvét nyilvánítás anyósomtól, puhatolódzó érdeklődés mi történhetett stb. Nagy és forró fürdővízben elmerülők és próbálok a semmire gondolni. Persze ez hamar meghiúsul, a gondolatok gyorsan gyorsan elő libbennek.
Reggel még lázas készülődéssel Öcséméket vártuk, Bence Levi unokatesójával előre kitervelt már nagy „játszásokat”, előkészítette a játék autókat. A készülődésben is besegít, hozza a kisajátított elektromos porszívót, és mellettem nagy odafigyeléssel csuszatolja a padlót, majd hirtelen hozzám bújik: -Apa! Ha fent leszel a csillagokba, akkor is segíteni fogok neked, porszívózni is! -Kedves vagy.-ölelem át, és biztosítom én is fogok neki segíteni onnan. -Nem fogsz látni, de itt belül -mutattam szívére- mindig veled leszek. Lelkesen szalad vissza saját porszívójához és folytatjuk tovább munkánkat, hiszen jön Levike.
Vajon a gyerekek megéreznek valamit előre, vagy csak mi magyarázzuk bele utólag a történések fügvényébe gondolataikat. Ez is egy talány. Túl sok a megmagyarázatlan dolog az ember életében. Az itt maradottakat a halál pedig kérlelhetetlenül szembesíti egy nagy adaggal ezekből. Menedékként az érthető, világos gondolatokhoz fordulunk: a halál az élet része, természetes folyamat, körforgás stb..., ezek logikusak, tiszták, de nem nyújtanak vigaszt a megriadt elmének.
